Ispánk Község Önkormányzata

9941 Ispánk, Keleti út 28.

ispank@enternet.hu

+36 94 548 304
+36 94 548 305 (fax)

Kirándulás a környéken

Gyalogtúrák az Őrségben és a Vendvidéken

Az Őrségi Nemzeti Park területén a K, P, Z, S jelzésű turistautak vezetnek keresztül, melyek szabadon látogathatók. Az alább ismertetett túrák az Őrség, a Vend-vidék jellemző természeti, néprajzi, kultúrtörténeti értékeinek élményszerű megismerését célozzák. Az egyes túrák időtartamának meghatározása átlagos, 4 km/óra menetsebességgel számolva és a látnivalók kényelmes megismerésének igényével történt. A túraútvonalak leírásánál a távok mellett az adott túra nehézségi fokától függően megjelöljük, hogy az a tapasztalatok szerint milyen kondícióval teljesíthető.

1. túraútvonal: Őriszentpéter (K jelzés) – Szalafő Pityerszer (K+ jelzés) – Szalafő Felsőszer (Ko jelzés) – Kondorfa (K jelzés) – Bárkás-tó (P jelzés) – Ispánk – Őriszentpéter

  • Táv: 33 km
  • A túra időtartama: 8 óra

Jellege:

Az Őrség jellemző keresztmetszetét adó, építészeti emlékekben, természeti látnivalókban gazdag, egész napos elfoglaltságot biztosító körtúra. Átlagos kondícióval is teljesíthető.

Látnivalók:

Őriszentpéteren a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található „Rezgőnyár tanösvény”, Templomszeren az Árpád-kori román stílusú erődtemplom, a régi téglaégető, a keserűszeri fejfás református temető, működő méhészet, a Zala völgyében a rétek, legelők jellemző növénytársulásai, Szalafőn a Pityerszeri Szabadtéri Múzeum, műemlék házak, működő parasztporta.

Útvonal:

Őriszentpéter Siskaszeréről indulva bejárhatjuk a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont épülete mellett létesített 300 m-es Rezgőnyár tanösvényt, ahol az Őrségre jellemző fa és cserjefajokat ismerhetjük meg. A tanösvény bejárása után egy darabig aszfaltozott úton haladva a K jelzést követve eljuthatunk Templomszerre, az őriszentpéteri Árpád-kori műemléktemplomhoz. A templom melletti úton lesétálhatunk a 16. századi téglaégetőhöz, ahol pihenőhelyet is találunk, majd visszatérve az aszfaltozott útra a K jelzést követve a templom után baloldalt látjuk a nemzeti park Csörgőalma gyümölcsöskertjét ahol régi gyümölcsfajtákat ismerhetünk meg. A gyümölcsöskert után az első úton balra fordulva Keserűszerre érkezünk. Pár méteres kitérővel az első kereszteződésben balra fordulva megtekinthetünk egy régi sökfás temetőt. Visszatérve a K jelzésre továbbhaladunk Keserűszeren. Az egyenes szakasz vége felé az út jobboldalán az Őrségre jellemző kódisállásos házakat figyelhetjük meg. Az út végén balra fordulunk és jobbra már egy méhészetet látunk. Egy rövid lejtős szakasz után a Szala patak hídjához érünk. A hídon átérve jobbra fordulunk. Balra fönt a dombtetőn a nemzeti park Keserűszeri Vendégháza látszik. Jobbra tartva erdők közé érünk. A Szala – patakot, a K jelzést és egyúttal a Szala – menti tanösvényt követve haladunk Szalafő irányába. A patak mellett haladva érdemes az úton lévő pocsolyákat figyelni, szerencsés esetben gőtékkel, sárgahasú unkával találkozhatunk. Az egyenes útról letérve a kék jelzést követve újra át kell kelnünk a patakon. Mivel ott híd nincs nagyobb eső után szükséges lehet vízálló bakancs, de általában száraz lábbal átkelhetünk. Miután átkeltünk balra fordulunk. Utunk sokáig villanypásztor mellett halad, ami tőlünk jobbra található. Ezen a szakaszon szürkemarhákkal találkozhatunk. A csaknem egyenes szakasz végén a tanösvény tábla után balra fordulunk és ismét átkelünk a patakon. Ezután jobbra fordulunk és egy kisebb emelkedővel erdő között haladunk. Az erdőből kiérve jobbra fordulunk és az utat követjük tovább. Kiérkezünk egy kavicsos útra, amin ha egyenesen áthaladunk egy erdészházhoz érünk, ahol pihenőhelyet találunk. Az erdészháztól visszatérve a kavicsos útra balra fordulunk. Nemsokára ismét áthaladunk a patakon. Amikor az út jobboldalán látható házhoz érünk balra fordulunk. Egy kis emelkedő után már a szalafői futballpálya látszik. A pálya mellett egy kis játszóteret is találunk. Az úton tovább haladva Szalafő központjába érünk. Itt megtekinthetünk egy jégvermet, illetve egy kis boltot és egy fogadót is találunk. Innen a K jelzést követve aszfaltozott úton haladunk tovább. A Szentgotthárdi elágazóban a K + jelzésre térünk át Pityerszer irányába. Egy rövid egyenes és egy emelkedő után az Őrségi Népi Műemlékegyütteshez érkezünk. Itt büfét és szatócsboltot is találunk. A múzeum megtekintése után a Ko jelzést követve Felsőszer irányába haladunk tovább. A jelzés egyúttal a Felsőszeri tanösvényt is magába foglalja. Itt az őrségi építészet példáit tekinthetjük meg. Felsőszeren a Ko jelzést követve balra fordulva egy ösvényen Papszerre érkezünk. A házak közül kiérve a főútra balra fordulunk és a K jelzést követjük tovább. Kiérve a településről az első földútra jobbra lefordulunk. Átmegyünk a távvezeték alatt, majd erdőszélen haladunk tovább, több kisebb – nagyobb kanyart leírva. Az erdő szélén leereszkedünk, majd élesen jobbra fordulunk. A Lugos – patak völgyét követjük egy hangulatos fenyőerdőben. Felkapaszkodunk a Nagysári – hegy oldalába, majd ismét leereszkedünk. Átmegyünk a patak hídján és követjük tovább a K jelzést. A Fővégen a K és a P jelzés egymásba fonódva halad. Az útkereszteződésnél jobbra fordulunk és a P jelzést követjük tovább. Végig megyünk az Alvégen, a településről egy alig használt füves szekérúton érünk ki. Az erdőszélt elhagyva egy fenyvesbe érünk. Keresztezzük a Máli – hegyet, majd nyiladékokban kanyarogva haladunk tovább a Dó – réten. A Bárkás – tóhoz érünk, ahol pihenőhelyet is találunk. A pihenő után a túrát folytatva aszfaltozott útra érünk, ahol jobbra, majd az első lehetőségnél balra fordulunk. Ispánk Nyugati szerére érkezünk. Keresztezve az Ispánki – patakot a Keleti szerre érünk. Itt jobbra fordulunk, majd nemsokára a P jelzés balra leágazik. Mi a Z jelzést követjük tovább egyenesen. A jelzésen Őriszentpéteren Alszerre érünk. Itt jobbra fordulva az aszfaltozott úton jutunk a buszállomásig. Balra fordulva Őriszentpéter központjába érkezünk, ahol a körforgalomnál jobbra fordulva juthatunk vissza a kiindulási ponthoz.

2. túraútvonal: Magyarszombatfa – Gödörháza – Velemér (végig a K jelzést, illetve a „Sárgaliliom tanösvényt” követve)

  • Táv: 7 km
  • A túra időtartama: 3 óra

Jellege:

A Belső-Őrség elmélyültebb, élményszerű megismerését teszi lehetővé, bepillantva a hagyományos mesterségek, természeti, kultúrtörténeti értékek világába. Átlagos kondícióval könnyen teljesíthető.

Látnivalók:

Fazekasház, gölöncsérek Magyarszombatfán, harangláb Gödörházán, a népi építészet helyi emlékei, a veleméri kora gótikus Szentháromság templom, a Szentgyörgyvölgyi-patak menti élővilág és a hagyományos kisparaszti gazdálkodás emlékeinek megismerésében a „Sárgaliliom tanösvény oktatótáblái segítik az arra járókat.

Útvonal:

Kiindulási pontunk lehet Magyarszombatfán a Tűzzománc Szomjoltó parkolója, ahol elég hely van az autó leparkolására. Innen balra fordulva pár méter után már látjuk az út jobboldalán a magyarszombatfai Fazekas Múzeumot, ami utunk első állomása lehet. A múzeum megtekintése után tovább haladva az aszfaltos úton a K jelzést és a Sárgaliliom tanösvényt követve eljutunk a következő állomáshoz Gödörházára, ahol a haranglábat tekinthetjük meg. Innen az utunk már földúton halad. A tanösvénytáblák segítségével megismerkedhetünk a környék élővilágával. Az út hamarosan ismét az aszfaltos útra ér ki. A K jelzést követve, Velemér település utcáján egyenesen végighaladva, majd az út végén jobbra fordulva egy kis emelkedő után eljutunk a túra végállomására a veleméri Árpád kori templomhoz.

3. túraútvonal: Őriszentpéter – Dávidháza – Öreg-hegy – Kercaszomor (végig a K jelzést, követve)

  • Táv: 18 km
  • A túra időtartama: 6 óra

Jellege:

A túraútvonal a történeti, néprajzi, botanikai látnivalók mellett megmutatja az Őrségre jellemző gazdálkodás emlékeit is. A túra erdei és mezei utakon haladva, átlagos kondícióval rendelkezők számára is könnyen teljesíthető. Délelőtti kiindulást feltételezve, délután helyközi autóbuszjárattal vissza lehet jutni Őriszentpéterre.

Látnivalók:

Öreg-hegyi évszázados házi berkenyefa, boronafalu, présházak, bakhátas szántás nyomai, Páduai Szent Antal tiszteletére épült kercai római katolikus templom, 150 éves szomoróci nagylevelű hárs, harangláb, sökfás temető, Kerca-patak menti kaszálórét öreg kocsányos tölgyekkel, Pusztatemető, Vas megye legrégebbi falusi templomának maradványai.

Útvonal:

Indulás Őriszentpéter központjából Bajánsenye irányába a K jelzést követve az aszfaltos úton indulunk el. A benzinkút utáni első ház jobbra volt a régi vasúti őrház, ma lakóépület, mi a ház utáni első úton a régi vasúti töltésre térünk rá jobbra fordulva. Kb 25 perc után bal kéz felé elhagyjuk a vasúti töltést, majd egy erdészeti rakodón át egy kavicsos útra érünk. Itt jobbra fordulunk. A kavicsos út kanyarulatánál balra fordulunk. Lassan ereszkedve rövidesen ismét keresztezzük a régi töltést, majd az erdőből kiérve-kis kanyarral- átmegyünk az új vasútvonal töltése alatt. Innen kb. 7 perc múlva Dávidházára érünk a Határcsárdához. Az aszfaltozott útra érve jobbra fordulunk. Egy rövid szakaszon az aszfaltozott úton haladunk, majd a jelzés alapján balra fordulunk. Átmegyünk a Kerka hídján, s rövidesen erdőben vezető úton kapaszkodunk felfelé. Jelzett utunk a Kis-hegyen és a Belső – hegyen régi présházak között kanyarog. Egy kisebb domb tetejére érve útelágazáshoz érünk, ahol balra kell fordulnunk. Ezután utunk egy nyiladékszerű vágatban vezet tovább. Amikor kiérünk az erdőből már látjuk a kercaszomori temetőt. Itt több út találkozik, mi egyenesen haladunk tovább és egy kissé benőtt mélyúton ereszkedünk le Kercaszomor főutcájára. Jobbra fordulunk és az aszfaltozott úton haladunk tovább végig a településen. A szomoróczi részre érve a tájékozódást a Szomoróczi tanösvény táblái is segítik. A S jelzést követve az út baloldalán látjuk majd a szomoróczi haranglábat. A településről kiérve jobboldalt a sökfás temetőt tekinthetjük meg. A határra érve balra fordulunk a S jelzést és a Fürge Cselle tanösvényt követve a Kerca patak völgyében haladunk tovább. A tanösvény tábláit elolvasva megismerkedhetünk a Kerca menti élőhelyek élővilágával. Erdő mellet egy viszonylag egyenes szakasz mentén haladunk, erről kiérve jobbra fordulhatunk. Ekkor a K , majd a K rom jelzést követve egy emelkedőn haladva rövid kitérővel Vas megye első falusi templomának helyét kereshetjük fel. Ezután visszafordulunk és a patakhoz érve, azon áthaladva ismételten Kercaszomorra érünk, ahol a délután induló helyközi busszal visszajuthatunk Őriszentpéterre.

4. túraútvonal: Apátistvánfalva (P+, P jelzések) – Zsidahegy (P jelzés) – Zsida (Z jelzés) – Hársas-tó (Z jelzés) – Farkasfa (P jelzés) – Apátistvánfalva

  • Táv: 25,8 km
  • A túra időtartama: 9 óra

Jellege:

Természeti látnivalókban, építészeti emlékekben gazdag körtúra. A Hársas-tónál pihenési, a nyári időszakban fürdési lehetőséggel. Kissé fárasztó, átlagos kondícióval teljesíthető.

Látnivalók:

Szórvány-településszerkezet Apátistvánfalván, a festői környezetben lévő Hársas-tó, farkasfai fa harangláb, paraszti erdőgazdálkodás kapcsán kialakult sajátos erdőszerkezet, növényvilág, valamint számos gombafaj.

Útvonal:

Autónkat Apátistvánfalván a templom közelében tudjuk leparkolni. A templom egyben az első látnivalót is jelentheti. A templomtól Orfalu irányába indulunk el az aszfaltozott úton. Ez egy rövid szakaszt jelent, ami után balra fordulunk és a P+ jelzésre térünk rá. Mikor ismételten az aszfaltozott útra érünk jobbra fordulunk és egy rövid szakaszt ezen az úton teszünk meg, majd ismét balra fordulunk. A P+ jelzést követjük, mai lassan a P jelzéshez kapcsolódik. Mikor erre a pontra érünk jobbra fordulunk és a P jelzést követjük tovább. Zsidahegyre érve jobbra fordulunk és a házak között haladunk végig. Mielőtt a lakott területet elhagynánk a jelzést követve balra fordulunk. Ekkor Zsidára érünk. Mikor kiérünk az aszfaltozott útra jobbra fordulunk és a Z jelzést követjük tovább a Zsida – patak völgyében. A völgyet kb. 10 perc múlva hagyjuk el, és balra egy mélyúton haladunk felfelé a Vörös – oldalban. A gerincet keresztezve több kanyar után leereszkedünk a Hársas – patak völgyébe. Az aszfaltozott úton balra fordulunk és pár perc múlva a Hársas – tóhoz érkezünk. A tó mellett végighaladunk, majd jobbra felmegyünk az aszfaltozott útra, itt rögtön jobbra fordulunk és az úton megyünk tovább. Pár percet megyünk csak az aszfaltozott úton utána erről balra letérünk. Érintünk egy rozoga esőházat, majd kétszer is átkelünk a Háromházi – patakvízgyűjtő erein. Hamarosan útcsomóponthoz érkezünk, ahol találkozunk a S jelzéssel. Mi továbbra is a Z jelzést követjük. Kb. 40 perc alatt Farkasfára érkezünk. Lereszkedünk a dombon majd az út végén jobbra fordulunk és végighaladunk a településen. Jobboldalt a harnglábat találjuk. Tovább haladunk a kereszteződés felé és innen már a P jelzést követjük. A kereszteződéshez érve velünk szemben a bolt és a kocsma található. Itt jobbra, majd az első utcánál balra fordulunk és haladunk tovább a településen. A lakott területet elhagyva a villanysáv után jobbra fordulunk. A villanysávval párhuzamosan haladva nemsokára keresztezzük az orfalusi utat. Áthaladva az úton, majd a Kis – patakon Apátistvánfalva egy kis utcájának végére érünk. Itt balra fordulunk és a P jelzést követjük míg az aszfaltozott úthoz nem érünk. Itt jobbra fordulunk és a P+ jelzést követve jutunk vissza Apátistvánfalvára.

5. túraútvonal: Kétvölgy (P jelzés) – Kakas-domb (P, P?? jelzések) – Hampó-völgy (P?? jelzés) – Hármashatár (P?? jelzés) – Hampó-völgy (P??, P jelzések) – János-hegy (P, P+ jelzések) – Kétvölgy

  • Táv: 25 km
  • A túra időtartama: 8 óra

Jellege:

Tájharmóniákban, látnivalókban, apró felfedeznivalókban bővelkedő körtúra. A Hármashatár kihagyásával 8,5 km-rel és kb. 2 órával csökkenthető a túratáv, ill. menetidő. Kissé fárasztó, átlagos kondícióval teljesíthető.

Látnivalók:

Vend-vidékre jellemző szórványtelepülés-szerkezet, kétvölgyi kápolna, János-hegyen álló népi feszületek és szép kilátás, Hármashatár emlékmű, a Hampó-völgy növényritkaságai.

Útvonal:

Indulás a kétvölgyi buszfordulótól, vagy a kocsmától. Visszafelé indulunk el. Kb 150 m-re az út baloldalán egy kőkeresztet találunk. Itt jobbra fordulunk a P jelzést követve. Leereszkedünk a völgybe, majd egy vizenyős részen átkelve keresztezzük a keskeny aszfaltozott utat. A postaládák melletti ösvényen felkapaszkodunk a házakig, ahol balra egy sóderes – murvás úton haladunk tovább. Egy kis kápolnához érünk, majd kb. 15 perc alatt elérjük Kétvölgy utolsó épületét. Ezután betérünk az erdőbe, majd kb. 250 m után balra fordulunk és elhagyjuk eddigi széles utunkat. Fölöttébb szép szakaszhoz érkeztünk: jobbról a hegy oldalában mély vízmosások húzódnak. Felérve a gerincútra azon megyünk egy darabig, majd több kanyar után leereszkedünk egy patak völgybe. A völgyet balra D-DNy irányba követjük tovább. A völgyfőhöz érve, egy vízmosás mellett meredeken kapaszkodunk felfele. A keresztútnál jobbra fordulunk és kb. 8 perc múlva elérjük a Felsőszölnökről induló széles földutat. Ezen jobbra tartunk, majd közvetlen a házak előtt balra lefele indulunk. Két kanyar után a széles kocsiúton jobbra megyünk tovább. Ritkán álló házak között kb. 15 perc múlva a Kakas – dombra érünk. Átvágunk a legelőn, majd az erdőbe érve, meredeken ereszkedünk lefelé. Kiérve a műútra balra fordulunk, majd átkelve a hídon haladunk tovább a P jelzésen. Nemsokára a P jelzés jobbra elágazik a János-hegy irányába, de mi előbb balra fordulva a P háromszög jelzést kövessük a Hampó-völgyön keresztül egy meredek kaptató után a Hármashatár kőhöz. Innen induljunk vissza a P jelzés elágazásáig és ezt kövessük tovább a János – hegy irányába. Az elágazástól kb. 15 perc alatt érjük el a János – hegy gerincét, ahol sóderes gerincúton jobbra fordulunk. Egy alig látható bal oldali épületrom után az út balra kanyarodik, mi azonban jobbra felkapaszkodunk a házakhoz vezető úton, majd a helyiek által használt ösvényen ereszkedünk le a völgybe. Miután kiértünk a szentgotthárdi útra, azon balra megyünk kb. 500 m-t. A híd után rögtön jobbra fordulunk. A magánterületen áthaladva figyeljük a fákon a jelzéseket. Az erdőbe érve a jobb oldali mélyúton kapaszkodunk felfelé. A szintútra érve, jobbra gyönyörű páfrányokat láthatunk. Több kanyar után kb. 15 perc múlva, egy hajtűkanyar után elérjük a régi Kétvölgy – Alsószölnök közötti úton a kőkeresztet. A kereszttől 150 m-re a P jelzés jobbra fordul. Itt ágazik el a P+ jelzést figyeljünk nekünk ezt kell követni. Ez csatlakozik a kétvölgyi kápolnánál a P jelzéshez, amin visszajuthatunk a kiindulási pontunkra.

6. túraútvonal: Kétvölgy (P jelzés) – Szakonyi-erdő (P, P+ jelzések) – Apátistvánfalva (P+, P jelzések) – Orfalu (P??, P jelzések) – Kétvölgy

  • Táv: 22,4 km
  • A túra időtartama: 6,5 óra

Jellege:

Természeti, építészeti látnivalókban, tájharmóniákban gazdag körtúra. Átlagos kondícióval teljesíthető.

Látnivalók:

Kétvölgyi kápolna, kőkeresztek, szórványtelepülés-szerkezet, népi lakóházak, rétek-kaszálók élővilága.

Útvonal:

Indulás a kétvölgyi buszfordulótól, vagy a kocsmától. Visszafelé indulunk el. Kb 150 m-re az út baloldalán egy kőkeresztet találunk. Itt jobbra fordulunk a P jelzést követve. Leereszkedünk a völgybe, majd egy vizenyős részen átkelve keresztezzük a keskeny aszfaltozott utat. A postaládák melletti ösvényen felkapaszkodunk a házakig, ahol balra egy sóderes – murvás úton haladunk tovább. Egy kis kápolnához érünk, itt jobbra fordulunk és a P+ jelzéshez csatlakozunk. A P+ jelzést követve csatlakozunk majd a Felsőszölnök felől érkező P jelzéshez, amit itt jobbra fordulva követünk. Leereszkedünk a szakonyfalui – patak völgyébe, majd a túlsó oldalon egy emelkedőn megyünk fölfele. Az emelkedő végére érve balra indulunk tovább, a jelleghatár mentén. Kb. 40 perc múlva szép rétre érkezünk, ahol hatalmas fenyők árnyékában egy erdészházat találunk. Mellette pihenő helyet is találunk padokkal, asztalokkal. Itt egy kopjafát is látunk, amit a „vasfüggöny” alatt látogatható legnyugatibb pont emlékére állítottak. Az erdészháztól tovább haladva jobbra fordulunk és átkelünk a Grajka – patakon. Meredeken felkapaszkodunk a gerincre, ahol jobbra tartva az útcsomópontnál vadetetőhöz érünk. Itt a széles úton balra fordulunk és enyhén ereszkedni kezdünk. Kis völgybe érve érjük el a Szentgotthárd – Apátistvánfalva közötti aszfalt utat és a Zsida – patakot. Az utat keresztezve a patakvölgyet követjük. Többször átkelünk a vízen, majd ahhoz a ponthoz érünk, ahol a P jelzésről a P+ jelzés irányába jobbra kell térnünk Apátistvánfalva felé. Felkapaszkodunk a Kovács – hegy gerincére és onnan kb. 20 perc alatt ereszkedünk le Apátistvánfalvára. 500 m-t aszfaltúton megyünk, majd balra a Hársas – patakkal párhuzamosan, a vízfolyással szemben haladunk tovább. Elkérjük az orfalui aszfaltozott utat , ahol balra fordulunk, majd kissé odébb ismét balra, a tujasoron felkapaszkodunk az Apát Hotel irányába. Megkerüljük az épületeket, ahonnan 6-7 perc múlva érünk az Orfalui-nyeregben álló kereszthez. Itt jelzésünk csatlakozik a P jelzéshez, jobbra fordulunk és a P jelzést követjük tovább. Elmegyünk a villanysáv alatt, majd szép fenyvesben kanyargó ösvény végén érjük el a Sűrű – erdőt. Ide érkezik Orfaluból a P négyzet jelzés is. Élesen jobbra fordulva követjük a P jelzést, majd több éles kanyar után kiérünk a magyar – szlovén államhatárt követő széles útra. Jobbra fordulunk és addig gyalogolunk az úton, amíg kb. 20 perc múlva jobbra térünk és az erdőszélen haladva elérjük a kétvölgyi határátkelőhöz vezető aszfaltutat. Itt ismét jobbra fordulunk, majd néhány méter után balra a Katalin – hegy irányába. Néhány perc alatt Kétvölgyre érkezünk, ahol már látjuk az út jobboldalán álló keresztet. Továbbhaladva 150m-t érünk vissza a kiindulási helyünkre.

7. túraútvonal: Őriszentpéter(Z jelzés) – Ispánk(Z jelzés) – Lugosi patak völgye(K jelzés) – Kondorfa(K jelzés) – Szalafő (K jelzés) – Őriszentpéter

  • Táv: 25 km
  • A túra időtartama: 7 óra

Jellege:

Természeti látnivalókban, tájharmóniákban gazdag körtúra. Átlagos kondícióval teljesíthető.

Látnivalók:

Szeres településszerkezet, gyönyörű kaszálórétek, fás legelők, festői kisvízfolyások, helyenként a népi építészet emlékei.

Útvonal:

Indulás Őriszentpéterről a buszállomástól. A buszpályaudvartól a mentőállomás irányába indulunk el. Az úton áthaladva a mentőállomás mellett haladunk végig Alszeren. Az utolsó házat elhagyva balra fordulunk a Z jelzést követve. Ispánkon a Nyugati és a Keleti szer elágazásához érünk. Mi jobbra tartva Keleti szeren megyünk végig. A szer végén a P jelzéssel balra fordulunk. Kb. 35 perc alatt érjük el az Őriszentpéter – Csákánydoroszló közötti műutat, ahol jobbra fordulunk, majd néhány lépés után balra fordulunk egy kavicsos útra a Bárkás – tó felé. Itt egy kiépített pihenőhelyet is találunk. Nyiladékokban kanyarogva érjük el a Dó – rétet, később keresztezzük a Máli – hegyet, majd szép fenyves után kiérünk az erdőszélre. Elmegyünk a sportpálya mellett és rövidesen a műútnál jobbra fordulunk. Átkelve a hídon felkapaszkodunk a kereszteződésig. A kereszteződésnél balra fordulva végigmegyünk a Fővégen. Itt már a K jelzést figyeljük. Kb. 6-700 m múlva balra fordulunk a K jelzést követve. Átmegyünk a Lugos – patak hídján, majd rögtön jobbra fordulunk. Felkapaszkodunk a Nagysári – hegy oldalába, majd visszaereszkedünk a völgybe. Ismét a Lugos – patak völgyét követjük. Kb. 15 perc múlva élesen balra fordulunk és meredeken felhúzunk az erdő széléig. Itt jobbra, az erdő szélén vezető úton, több kisebb kanyart leírva gyalogolunk tovább. Kb. 20 percig haladunk az erdő szélén, majd balra fordulunk. Átmegyünk a távvezeték alatt és néhány perc múlva az első útkereszteződésnél jobbra fordulunk. Az aszfaltozott úthoz érve balra megyünk tovább. Néhány perc múlva Szalafő Papszerére érünk. Itt jobbra letérhetünk a Ko jelzésre, ami Szalafő Pityerszerére vezet, ahol a Népi Műemlékegyüttest tekinthetjük meg. Továbbhaladva lefele az aszfaltozott úton egy kereszteződéshez érünk. Jobbra fordulva a K+ jelzésen ugyancsak Pityerszerre érünk. Balra fordulva Szalafő központjához jutunk. A sportöltözőnél jobbra letérve az aszfaltútról a sportpálya mellett haladunk tovább. Tájékozódásunkat innentől a Szala – menti tanösvény táblái is segítik a K jelzésen kívül. A sportpálya után a kavicsos útra érve jobbra fordulunk és átkelünk a Szala hídján. Ezután balra fordulunk és az utat követve lassan az erdőbe érünk. Itt ismét átkelünk a patakon, majd egy darabig a rét szélén a villanypásztor mellett haladunk. Majd egy tanösvény táblához érve jobbra fordulunk és ismét átkelünk a patakon. Balrab tartva egy földútra érünk, ami egy rétre vezet minket. A réter kiérve a nemzeti park Vendégházát látjuk. Balra átmegyünk a fahídon és máris látjuk Keserűszer házait. Néhány méter után jobbra fordulunk és végigmegyünk a szer utcáján. Az utca végén balra fordulunk és egy kisebb emelkedő után a Szalafő – Őriszentpéter közötti műútra érünk. Jobbra fordulva nemsokára elérjük az őriszentpéteri Árpád – kori templomot. Onnan továbbhaladva kb. 600 m-re baloldalt az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság épületét találjuk. Az itt lévő kereszteződésben jobbra, majd a körforgalomba balra fordulva jutunk vissza a kiindulási helyünkre.

Galéria

There is no Event